Bálint Boglárka vagyok.

Három gyermek édesanyja, akiknek a születése és korai vetélésem gyökeresen megváltoztatta az életemet többszörösen is.

Így lettem gyermekágyas dúla önkéntes szoptatási segítő.

A várandósság alatti támogatás, felkészülés a szoptatásra és a gyermekágyra, valamint az ezekben való jelenlét, kényeztetés, a mindennapok megkönnyítése,

az anyák jólléte a szívügyem és a hivatásom.

 

Elsődlegesek a család igényei, köztük prioritást élvez az anya jólléte.

Minden tanfolyam, képzés, amin részt vettem és még szeretnék, azt a célt szolgálja, hogy egyszemélyben tudjak sokrétűen és hitelesen, valódi segítséget nyújtani.
Végeztem kismama kinesio tape tanfolyamot, kismama masszázst tanultam, önkéntes szoptatási segítő vagyok, és nagyon szeretem a gyermekágyas hasmasszázst és haskötést, regeneráló fürdőket, gőzölést.

Minden anya megérdemli azt a törődést, amit az újszülött gyermeke.

A magam nevében írhatom:

érzelmi és információs támogatást nyújtok az anyának, Neked a szülés előtt, alatt és után. És ha szeretnétek, az apának is.
Segítő asszonytárs vagyok, aki azért van melletted, hogy szeretve és biztonságban érezhessed magadat.

Támaszkodhass rám, fizikálisan is és érzelmileg is.

Hogy megadjam számodra azt a szeretetet, támogatást, odafigyelést, elfogadást és türelmet, amit az újszülött gyermek is megkap és minden várandós, szülő és gyermekágyas nő/asszony megérdemel – feltételek nélkül, hiszen ő is most született újjá, egy- vagy akár többgyermekes anyává.

Azt teszem, amit kérsz tőlem: jelen vagyok, ölelek, bíztatok, elismerek, érintek, szeretek, borogatok, támasztok, itatok, etetek, masszírozok, békén hagyok, ringatok stb. – igény szerint, állandó jelenlétben (műszakváltás nélkül).
Biztos pont vagyok.

Figyelem! Minden ízében személyes és szubjektív írás.

Írtam: 2018 májusa

Két plusz kéz vagyok:

háztartásban segíteni, babát ringatni, nagyobb gyermekkel játszani, és ha szeretnéd, két értő fülem is a rendelkezésedre áll.

Elismerem és hiszem, hogy a szülés egy életre szóló kulcsélmény, aminek integrálásához idő és törődés szükséges.

Nem vizsgálok, nem diagnosztizálok, nem helyettesítem a szaksegítséget. Nem vagyok egészségügyi dolgozó.

Hiszem, hogy támogatást kérni nem a gyengeség, hanem

 

 

az erő és tudatosság jelenléte.

Köszönöm a bizalmat, ha hozzám fordulsz.

Médiamegjelenések

Itt is találkozhatsz velem:

Sose volt efféle célom, nem keresem a rivaldafényt, de ezt szeretném Nektek megmutatni.

Nagyon jó kérdéseket kaptam, örömmel válaszoltam rájuk őszintén, szívből. Jó érzés volt magamba nézni a válaszokért, válaszaimért.

Önszántamból az esküvőnk volt az egyetlen, hogy kamera elé álltam és én voltam a célpont. Most ez is megtörtént újra, és a végeredményt magam is alig hiszem, hogy tényleg ez is én vagyok.

Ha kíváncsiak vagytok, a Kismama Magazin február-márciusi számában keressetek.

Megtisztelő és öröm számomra, hogy ez megvalósult 💗

Köszönöm a közös munkát:
Kismama magazin
Fotó: @Lorászkó Krisztina
Nyaklánc: Hajnalfénye
Karkötők: Shiaka Art & Drums

Minden más: csak én

Nők Lapja hetilap – 2020.05.20.-i lapszám

 

Mindig nagyon megérint a bizalom, amit kapok.
Az anyáktól, a családoktól, tőletek, a bábámtól, az önkéntes társaimtól, a munkatársaimtól, a főnökeimtől, bárkitől 💗
Ezúttal nem rólam szól ez a cikk, de képviselhettem EMMÁT, nem akárhol, ami több, mint megtiszteltetés.
Köszönöm 💗

A mai nyomtatott Nők Lapja 55. oldalán olvashatjátok az összefoglalót.

Online itt elérhető előfizetők részére:
https://www.noklapja.hu/…/ha-jon-a-baba-5-kerdes-es-valasz…/

Köszönöm Pálma Fazakas, hogy delegáltad a lehetőséget
Köszönöm Laborczi Dóra a nagyszerű munkát
Köszönöm a Nők Lapja hetilapnak, hogy foglalkozott a témával, fontosnak találta
Köszönöm Lorászkó Krisztina Fotóstúdió a még mindig csodás fotókat

Vélemények

Hálásan köszönöm

minden édesanyának és a családjának, hogy a bizalmukba fogadott, hogy mellettük lehettem és láthattam csodálatos átalakulásukat. Nagyon sokat kaptam mindegyiküktől. 

Emese

A legjobb döntés volt a második várandósságom elején dúlát fogadni. Az első trimesztertől kezdve jött hozzánk Bogi. Nagy kincs, hogy ért a kismama masszázshoz, párhetente átgyúrta az alakuló testemet. Közben pedig beszélgettünk és általában a szülésnél lyukadtunk ki. Jó volt Bogival újra és újra átbeszélni azokat a témákat, amiket a férjem nem érthetett, az anyukám meg nem élhetett. Aztán következett a szülés, ahol Bogi csendes, megnyugtató jelenléte óriási segítség volt. Azért hívtuk, hogy igény szerint nekem segítsen és a kisfiunkkal legyen. Úgyhogy, amíg a kisfiamat a férjem reggeliztette, addig Bogi nyomta, masszírozta a derekam, amikor jött egy összehúzódás. Amikor inkább a férjemre volt szükségem, akkor ő olvasott, játszott a fiammal, elvitte sétálni. Amint kibújt a baba, már meg is jelent az ajtóban meleg étellel és teával. Aztán segített lefürdeni. Annyira egyértelmű volt a jelenléte. És ezzel kezdetét vette a gyermekágy. Habár második gyermek született, ez a gyermekágy sokkal jobban sikerült. Míg az első szülés után csak feküdtem, pihentem, addig itt most Bogi ülőfürdőt és intim gőzölést készített, olajjal masszírozta a hasam, egyre csak töltötte újra a kulacsom. Ha arra volt szükség velem foglalkozott, ha ruhát kellett teregetni, hajtogatni, a konyhát rendbe kapni, akkor abban segített. Fogta a kisbabámat, amíg fürödtem, kivitte homokozni a nagyot, amíg szoptattam. Mindezt egy csendes, támogató nyugalommal. Nem mondott véleményt, ha nem kérdeztem és nem kellett magyarázkodnom. Értelmet nyert az asszonytárs fogalma, tudtam, hogy ő is átment ezeken és bárhányszor átrághattam vele a szülést, az érzéseimet, az örömöket és a hullámvölgyeket. Meghallgatta a férjemet is, szeretettel és megértéssel vett minket körül. Nem tudom eléggé meghálálni a jelenlétét (én pedig Emeséék bizalmát).

Judit

Ugyan már a negyedik várandósságomat éltem, mégis Bogi volt az első, akit dúlaként, asszonyi segítő-kísérőként igényeltem és felkértem. Annál is inkább, mert most egyszerre két babát hordtam a szívem alatt. Bogi személye, tudása és hozzáállása messze túlszárnyalta a várakozásaimat.  Általa kaptam meg azokat a lelki-szellemi tartalmakat, amelyekkel magabiztosan vághattam neki a természetes ikerszülésnek. Vele élhettem meg a gyermekágy lezárásának magasságát és mélységet, ezzel felejthetetlen élményt adó örömét. Bogi dúla szerepének helye volt a várandósságomban, köszönhetően a várandós nőkhöz és a szüléshez való tiszteletteljes hozzáállásának, a végtelen tapintatának, empátiájának és alázatának, szakmai tudásának. Szívesen ajánlom őt. 🙂

Nóri és párja

„Sokat jelentett számomra, hogy a folytonos támogatását érezhettem a 9 hónap alatt.  A szüléshez őt hívtam először, azonnal jött, és végig a legjobb tudása szerint segített engem, foglalkozott a Férjemmel és a lányommal. Varázslatos módon vonta be a lányom a vajúdásomba, egyáltalán nem láttam félelmet a kis 2 éves szemében, bátran kimutathattam a fájdalmam, a lányom nem ijedt meg. Végig a bábák keze alá dolgozott, láthatatlanul tette gördülékennyé a bábai szüléstámogatást és szülés utáni ellátást. Az otthonszülés után ő ment haza utoljára, mint egy jó kapitány. A gyermekágyas időszakban is nem zavaró módon, de folyamatosan éreztük, hogy biztosít minket támogatásáról.”
És a párja
„Hibája, hogy úgy jött hozzánk egy fazékkal, hogy nem volt benne leves” 😂

Bea és a párja

Én nagyon hálás vagyok mindenért a Boginak. Nagyon sok mindenben segített. Amikor szükségem volt rá, jött és segített. Bármilyen problémám volt. Minden kérdésemre választ kaptam.  A szülésnél pedig ha ő nem lett volna, akkor nem tudom, hogy vittem volna végig. Nem tudok elég hálás lenni neki. Bogi, még egyszer mindent köszönünk.😘
És a párja
Egy pozitív személyiség. Mindenben segítségünkre volt. Ha nem személyesen, akkor telefonon. Soha nem mondta, hogy nem ér rá. Segítőkész volt mindig. Hiába a második babánkat vártuk, mindig volt olyan kérdés, amire Bogi tudta a válaszokat, amik pozitívak voltak. Én is csak köszönettel tartozom neki. Tőle kaptam az első fotókat is. Folyamatosan tájékoztathatott a fejleményekről, sőt később meg is látogatta őket a kórházban és itthon is.
Én is mindent köszönök neki. Örülök, hogy megismertem egy ilyen pozitív személyiséget.

Luca

Imádtam beszélgetni vele, mindig repült az idő, mikor összeültünk. Imádom benne, hogy ha valami nem az ő kompetenciája, akkor azt nyíltan megmondja, és nem próbál meg hozzáértés nélkül szakérteni. Viszont ha kompetens valamiben, akkor odarakja magát és apait-anyait belead. Imádtam a várandósság végefelé a masszázsait, nagy segítség volt.
A szülés előtti napokban jött, amikor kértem és szükségem volt rá. Ha kétségbeestem megnyugtatott szavaival, érintéseivel. A vajúdás Vele igazi élmény volt, főleg mikor székről fejenállva segítette a babám helyes irányba terelgetését. Ez nem ment volna, ha nem bízom benne 100%ban.  Utólag bánom, hogy hazaengedtem őt, mielőtt a vajúdás igazán beindult, és sose felejtem azt a megnyugvást, mikor 10perccel a szül(et)és után belépett az ajtón, onnantól igazán biztonságban éreztem magunkat. Egyszóval sokat köszönhetek neki, és igazán jó, hogy megismerhettem őt, és végigkísérte a várandósságomat. 🙂

Judit

Az egyike azon nőknek, aki amikor először beült hozzám egy dobkörbe, azonnal éreztem, elkezdődött valami új. Jelenlét és mélység sugárzott belőle. Érzetem akkor nyert értelmet, mikor bemutatkozáskor közölte, ő dúla. A szertartások, női rítusok is új értelmet nyertek számomra a Bogival történő közös munka során. Bensőségesség, természetesség, meghittség, egyszerűség, koncentrált figyelem, tiszta és erős szándékenergia, biztonság jellemzi ezeket a szertartásokat. A saját belső munkához biztosít teret és ad teljes támogatást, odafigyelést. Hogy Te meg tudd tenni a belső transzformációdat, végig tudj menni a saját belső folyamatodon. Úgy, és olyan mértékben, ahogyan Te képes vagy rá Most.

Zsófi

Én úgy gondoltam az egész várandósság, szülés dologra, hogy na ez van, millió nő végigcsinálja, valahogy megszülöm ezt a gyereket, maximum császár na bumm… lesz egy szar napom és jöhet a csodálatos babázás.

Alkalomról alkalomra elkezdtem hinni, a várandósság, szülés egy csoda, amit nem csak végig kell csinálni, hogy megkapd a „jutalmad”, hanem ezt is lehet „élvezni”, lehet szeretni. 
Mire elérkezett a vajúdásom, Bogi addigra előhozott belőlem egy olyan erőt, hogy az egész 30 órát végig tudtam csinálni egyedül.  Kaptam segítséget a szoptatásban, a hordozásban és ami a legfontosabb, a szülés feldolgozásában. 
Írni szeretnék még arról a szeretetről amit kaptunk, az erőről amit adott. De ezt nem lehet jól megfogalmazni, ehhez a szavak kevesek.

Vera

Rengeteg információt és segítséget kaptam tőle a várandósság alatt mind a várandósságról, mind a szülésről. Minden lehetőségét és mozzanatát átvettük a szülésnek. Az orvostól és a védőnőtől szinte semmit, vagy haszontalan infókat kaptam csak. A szülés során az egészségügyi dolgozóknak szintén csak egy voltam a sok közül. Sőt az a valaki voltam, aki veszélyeztette, hogy időben letegyék a műszakot. A Boginak ember voltam, az egyetlen voltam. A szülőszobán minden percben az volt, amire éppen szükségem volt! Egy segítő kéz, egy támasz, egy bátor hősnő, aki az érdekeimet képviselte, az aki ételt, italt adott, hogy legyen energiám, biztatott, vezetett az úton, és az angyal, aki vigyázott a kislányomra, amíg én nem tudtam. Én csak ennyit kaptam tőle. Köszönöm!